Czeglédi Péter Református Gimnázium
„Töviseken át a rózsákhoz”

A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYAR REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVIII. TALÁLKOZÓJÁNAK ZÁRÓNYILATKOZATA

Debrecen, 2013. július 6-10.

Mi, a Kárpát-medence magyar református középiskoláinak küldöttei – igazgatók, tanárok, lelkipásztorok, diákok – 2013. július 6-10. között, tizennyolcadik alkalommal találkoztunk, ezúttal Debrecenben, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának és a Dóczy Gimnáziumának vendégszeretetében.

kmkrt_XVIIIA 25 magyarországi, 6 erdélyi, 3 partiumi, 3 kárpátaljai, 1 felvidéki intézmény és 5 református tanügy-irányítási illetve pedagógiai szakmai szolgáltató szervezet küldöttei testvéri közösségben lehettünk együtt, és a találkozó jelmondatának „Orando et laborando”, imádsággal és munkával – szellemében oszthattuk meg tapasztalatainkat, tájékoztathattuk egymást az országainkban folyó magyar református középiskolai oktatás helyzetéről, eredményeiről, gondjairól.

 

  1. A Debreceni Református Kollégium fennállásának 475. évfordulóján örömmel állapítottuk meg, hogy zaklatott világunkban egyre több család választja a református keresztyén nevelés értékvilágát és intézményeit. Fontosnak tartjuk, hogy a Kárpát-régió valamennyi állama biztosítsa a keresztyén óvodát és iskolát választó szülők számára az intézmények elérhetőségét.
  2. A Heidelbergi Káté első kiadásának 450. évfordulóján Isten iránti hálával állapítjuk meg, hogy az új fordítás segíti, hogy gyermekeink pontosabban érthessék hitünk igazságait. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szellemében arra buzdítunk, hogy történelmi hagyományaink tanulságai segítsék a felekezetek és a nemzetek együttműködését.
  3. Református intézményrendszerünk erősödő együttműködésének újabb eredményeit láthatjuk. Sok helyütt ajánlottuk Isten oltalmába a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium körüli igazságtalanság elszenvedőit a 35. zsoltárt énekelve. Mélyül a református köznevelési intézmények és a református felsőoktatás kapcsolata. A magyarországi iskolák a Református Pedagógiai Intézet szervezésében közös munkával, a református többlet meghatározásával újították meg pedagógiai programjukat és helyi tantervüket. A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap segítségével 2012 szeptemberében a Kárpát-medence valamennyi református középiskolát kezdő 9. évfolyamos diákja új fordítású Bibliát kapott. Iskoláink 2012. évi gyűjtése a Magyar Református Egyház támogatásával összesen 22 millió Ft-tal támogatja a kárpátaljai és a felvidéki intézmények megmaradását, erdélyi illetve vajdasági óvodák indítását. Ezzel összefüggésben kérjük, hogy a támogatások célba érkezéséről az adakozókedv megerősítését segítő visszajelzéseket kaphassanak intézményeink.
  4. Egy évvel ezelőtt kértük, és kérésünk meghallgatást talált: a kárpátaljai református líceumok nehéz helyzetét hathatós magyar állami beavatkozás orvosolta. Köszönjük! Ezek az iskolák a nemzeti intézmények soraiba befogadottan megnyugtatóbbnak látják anyagi létezésüket.
  5. A felvételi keretlétszámok meghatározását és munkatársaink kiválasztását az egész régióban a református intézmé-nyek szakmai autonómiája részének tartjuk, és ragaszkodunk hozzá.
  6. Csak igazságos, egyenlő elbírálás esetén remélhetjük, hogy az erdélyi és partiumi iskolaépületek visszaszolgáltatásának körülményessége, a keresztyén nevelés pedagógiai szempontjait sértő eljárások megszűnnek.
  7. Méltányosságot és azonos elveket kérünk a magyarországi egyházi oktatás finanszírozásában is.
  8. A magyarországi nevelés megújítása során fontosnak tartjuk, hogy erősödjön a kormányzat és az egyházak közötti párbeszéd. Régi jogtalanságot szüntet meg a hit- és erkölcstanoktatás bevezetése az állami iskolákban; kérjük, hogy a finanszírozás területén ne szülessen újabb igazságtalanság. Kiszámíthatóbb lenne a változások iránya, ha a szaktárca átfogó tájékoztatást adna a tanévet előkészítő jogszabályok megalkotásának menetrendjéről. A párbeszéd érdekében kérjük és javasoljuk, hogy az Országos Református Tanáregyesület Közgyűlése és a Magyarországi Református Egyház mielőbb tekintse át, milyen módon szervezhetjük meg azt a szakmai érdekképviseleti testületet, ami a létrejövő Nemzeti Pedagógus Karral stratégiai partneri megállapodást köthet.
  9. Történelmi örökségünk arra indít bennünket, hogy intézményrendszerünk erősítse belső összetartozását. Megfontolásra ajánljuk a tanulási utak védelmét, a tehetséggondozás hálózatos koordinációját, a határon átnyúló regionális együttműködést, a jó gyakorlatok átvételét, a hit- és erkölcstanoktatás tartalmi rendszerének fokozatos közelítését, az iskolák működésének összehangolását és a keresztyén nevelés tudatosságának erősítését.
  10. Értékeljük a magyar Kormánynak az oktatás minőségi megújulását célzó intézkedéseit. Az ezekből ránk háruló feladatokat intézményrendszerünk igyekszik magas színvonalon teljesíteni. Mindezt tesszük országaink és nemzetünk javára, Isten dicsőségére.
A zárónyilatkozatot aláíró intézmények
Arany János Református Gimnázium, Szakképző Iskola és Diákotthon – Nagykőrös,
Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Diákotthon – Budapest,
Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium – Székelyudvarhely,
Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola – Kunszentmiklós,
Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium – Budapest,
Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium – Hódmezővásárhely,
Bethlen Gábor Kollégium – Nagyenyed,
Bocskai István Református Oktatási Központ – Halásztelek,
Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium – Csurgó,
Czeglédi Péter Református Gimnázium – Léva,
Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona – Debrecen,
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma – Debrecen,
Ecsedi Báthori István Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium – Nagyecsed,
Gödöllői Református Líceum, Gimnázium és Kollégium – Gödöllő,
Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola – Makó,
Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium – Karcag,
Kecskeméti Református Gimnázium – Kecskemét,
Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma – Kiskunhalas,
Kolozsvári Református Kollégium – Kolozsvár,
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon – Miskolc,
Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium – Kaposvár,
Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – Nagyvárad,
Marosvásárhelyi Református Kollégium – Marosvásárhely,
Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola – Mezőcsát,
Mezőtúri Református Kollégium – Mezőtúr,
Nagyberegi Református Líceum – Nagybereg,
Nagydobronyi Református Líceum – Nagydobrony,
Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma – Pécs,
Péterfalvai Református Líceum – Péterfalva,
Református Kollégium – Kézdivásárhely,
Református Kollégium – Sepsiszentgyörgy,
Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma – Sárospatak,
Szatmárnémeti Református Gimnázium – Szatmárnémeti,
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium – Békés,
Szentendrei Református Gimnázium – Szentendre,
Tatai Református Gimnázium – Tata,
Tiszakécskei Református Kollégium Gimnáziuma – Tiszakécske,
Zilahi Református „Wesselényi” Kollégium – Zilah,
Erdélyi Református Egyházkerület Tanügyi Osztálya – Kolozsvár,
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tanügyi és Katekétikai Osztálya – Nagyvárad,
Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal Oktatási Iroda
Református Pedagógiai Intézet
Szlovákiai Keresztyén Református Egyház Közoktatási Tanácsa